Világéletemben szerettem a természetet, az állatvilágot. Volt egy-két kutyánk már kis koromban is, de miután 1999-ben elpusztult egy balesetben a palotapincsink, nagyon sokáig kellett várnom és kérlelni a szüleimet, hogy ismét legyen egy kutyánk. Az évek alatt rengeteget olvastam a fajtákról, és egyszerüen mindig a Golden retrieverhez tértem vissza, és végül eldöntöttem, hogy nekem egy ilyen kutya kell.

2005-ben végül meg is kaptam életem elsö golden retrieverét, Jankát, törzskönyvi nevén: Erdöskerti Irma. Janka mind külleme, mind természete alapján igazi golden retriever. Igazi bújós, végtelenül szelíd, nagyon kedves kutya. Mindenkit elbüvöl, aki betér hozzánk. Ha hazaérünk, vagy jön valaki hozzánk azonnal rohan, és vissza sem jön addig amíg nincs a szájában valami, amit hozhat nekünk. Folyamatosan hurcolássza a kertben talált különböző tárgyakat, de a kedvencei a rongyok.

Mivel ö volt az elsö goldenem, ezért nem is igazán tudtam, hogy mire is valók, amíg Erdösék (Erdöskerti kennel) meg nem hívtak egyik vadászkutyáknak szervezett táborukba. Ekkor Janka már 3 éves volt. Ekkortól kezdve kezdtem el lassacskán úgy kezelni, mint ahogy az egy golden retrieverhez illik. Vigyáztam a súlyára, rendszeresen jártunk táborokba, az egészségügyi szüréseit megcsináltattam. Imádtam dolgozni vele, de a kiállítás részét még hanyagoltam. Mivel annyi mindenkit lenyögözött az ismeröseink közül, bevállaltuk életünk elsö almát. Itt is az Erdös házaspár segítségét kértük, és végül Benjie kutyájukra esett a választásunk, aki már akkor lenyügözött minket, amikor Jankát hoztuk el tölük. Végül 2007. július 24-én megszületett az elsö almunk. Mivel a legtöbb kiskutya barátaimhoz került, próbáltam öket is „megfertözni” ezzel a csodálatos szenvedéllyel. Sikerült is.

Szandra barátnömhöz került az Arnold nevü kis kan, akit Vince névre keresztelt el. Vince az egyik legelevenebb kiskutya volt az alomban. Már a kezdetekben látszott, hogy mennyire jó idegrendszerü kiskutya. Nem félt semmitöl, mindig az elsök között volt, akik felfedezték az újdonságokat, ugyanakkor ö volt mindig az elsö aki jött és mászott az ölembe. Felnöve is ezeket a tulajdonságokat mutatja. Vince 2 éves volt, amikor sikerült meggyöznöm Szandrát, hogy jöjjenek el egy vadászkutyás táborba. Ott annyira jól érezte magát, és annyira tetszett neki, hogy a kutyája szemmel láthatóan igazán elemében volt amikor dolgozni kellett, hogy utána már ha akartam volna sem tudtam volna lebeszélni a kutyázásról.

Jó volt látni, hogy Vince mennyire örökölte Janka és Benjie munkakedvét, és képességeit, ugyanakkor külleme is egyre inkább tetszett, ahogy érett a kutya. Nekem is jó volt, hogy volt egy igazi barátom, aki a kutyázásban is barátom tudott lenni. Azóta együtt tréningezünk és járunk kiállításokra. Innen jött az ötlet, hogy megalapíthatnánk közös kis kennelünket.

2010 tavaszán már tudatos keresgélés után csatlakozott hozzánk Emma (Edenfyl Drama Queen). Nagyon nehéz volt választani a kiskutyák között, mindkettö nagyon tetszett nekünk, és természetre sem nagyon különböztek egymástól. Mégis, amikor személyesen találkoztunk velük valahogy mindig a kis arany színü fogott meg jobban, úgyhogy végül a választásunk rá esett.

Sajnos pont úgy jött ki a lépés, hogy az utolsó vizsgaidöszakunk és az államvizsgák elött jött Emma, ezért kénytelenek voltunk belátni, hogy nem tudjuk a figyelmünket egyszerre két ilyen fontos dologra koncentrálni, ezért egy nagyon jó barátunkat kértük meg, hogy addig amíg le nem vizsgázunk vegye magához. Emma így az elsö hónapjait Szabó Lalinál és Boninál töltötte tökéletes gondoskodásban, amit azóta sem tudunk kellö képen meghálálni neki. Majd késöbb a képesség vizsgájára is ö készítette fel Emmát, ahol tökéletes összhangban dolgoztak együtt. Kitünö munkát végzett Lali.

Emma szintén ízig-vérig golden, mégis teljesen más mint Janka és Vince voltak. Ö egy nagyon pörgös, fáradhatatlan kutya. Folyamatosan a nyomomban van, és állandó figyelemmel  követi minden tettemet. Mindig ott van ahol én, és minden érdekli amit csinálok. Ö inkább egygazdás kutya, de hozzám nagyon ragaszkodik, bár ez az idö teltével változni látszik, egyre inkább igényli mások közeledését és társaságát.

 Itt szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak akik nélkül ez nem lett volna lehetséges.

Legelsösorban szüleinknek, és családjainknak, hogy türelmesen elviselik a kutyázásunkat, még ha néha meglehetösen sok fejtörést és nehézséget okozunk is ezzel.

Köszönetet szeretnénk továbbá mondani Erdösné Szabó Katalinnak és Erdös Lacinak(Erdöskerti kennel) az elsö kutyánkért, a türelemért, a barátságukért és azért a szenvedélyért amivel sikeresen megfertöztek minket.

Szabó Lalinak és Boninak a rengeteg segítségért, és Jerga Mariannak (Edenfyl kennel) Emmáért a kis reménységünkért.